2009. január 19-én, este fél hatkor megnyílt az Angyalföldi underground - Graffti. Miért és miért nem? című kiállítás.

Elég nagy hajtás volt aznap, mert délelőtt még a kiállítás építéssel járó kosz eltakarítása volt esedékes, kora délutántól pedig érkeztek az első hírt adó csatornák.

Felvételt készített a Duna Tv Kikötő c. műsora, illetve az MTV Kultúrháza, ami egész adását tőlünk közvetítette. Ezúton is hálás köszönet nekik a híradásról!

De jelen volt még aznap az MTI, az Index, a Népszava, a ZOOM, és azok, akik nem mutatkoztak be:) Őket szintén hála illeti, hogy jelenlétükkel megtisztelték kiállításunkat.

A megnyitó beszédet Bojár Iván András mondta, aki hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni a „dekoratív, minőséget és értéket képviselő graffitik és az öncélú, egyedül egy szubkultúra belső kommunikációját szolgáló firkák, az úgynevezett tagek között”. 

- „Megváltozott a köztérről való gondolkodás, a közönyt lassan felváltja az odafigyelés, épp ezért most kell újragondolnunk azt, hogyan kezeljük a graffiti-kérdést; hogy mit kell lemosni a házfalról és mi az, ami akár egy galériában is megállja a helyét” - emelte ki Bojár Iván András. "

Majd hozzátette: a kiállítás első számú célja az, hogy a szerteágazó vélemények megismertetése és ütköztetése révén „egy új fajta párbeszédet kezdeményezzen a két oldal között”.

És valóban. Az Angyalföldi underground - Graffti. Miért és miért nem? kiállítás egy párbeszédre épül, és párbeszédet indukál. Legalábbis reményeink szerint. Ezt a cél szolgálná ez a blog is, ahová igyekszünk mindig bejegyezni az időközben a múzeumi vendégkönyvbe érkező véleményeket, a kiállítás alatt ébredő új gondolatokat, hogy azokra bárki érzése szerint reagálhasson. Hogy valóban élő, és kommunikatív legyen/maradjon gyűjteményünk ezen időszaki tárlata.

Megfáradt vendégeinket rumos teával és egy kis pogácsával kínáltuk meg.

Én személy szerint annak nagyon örültem, hogy grafftisek ugyanúgy jelen voltak a megnyitón, mint az a néni is, aki "bizony elverné a kicsi kezét" a fújós fiúknak. Azaz, mindkét oldal. Na és persze a köztesek, akik lehet, hogy épp most utálják meg ezt a műfajt, vagy épp ellenkezőleg, most ismerik meg igazán, és szeretik meg ezt a fajta kifejezési módot, ... vagy művészetet?

És hogy mi ezzel az egész kiállítással a cél? ...az jó kérdés:))) Na persze, nem egészen így van, szép is lenne, ha kiállításrendezőként én magam is elvesznék a cél irányába mutató úton... Bár kétségkívül, a sok interjú, a sok megközelítés és látásmód eléggé megzavaró tud lenni, de valahol meg pont ez a jó az egészben. Hisz a graffiti annyira a szubjektumról szól, s így mindenkinek saját joga azt úgy értelmezni, és arra úgy rákérdezni, és ahhoz úgy közelíteni, ahogy csak akar. Ahogy neki éppenséggel tetszik.

A cél, a kommunikáció. Beszéljünk róla, és akkor mindjárt job lesz. Vannak, akik szerint ez elcsépelt gondolat, én viszont úgy gondolom, hogy ha így gondoljuk, azzal pont a kommunikálást öljük meg, és taszítjuk el magunktól. Nem elég az, hogy ez a jelenség jelen van a városban, és nem elég csak azért is odafújni, és nem elég csak azért is szidni. Ha beszélünk róla, gondolkozunk rajta. A kimondott szó ereje, (hú! de közhelyes:-D), de igaz... És ha beszélünk róla, az már a belátás, a megértés felé vivő útra való rátérés. Na ezt ne tessék egyoldalúan értelmezni, hisz mindkét félre igaz, hogy nagy ívben letojja a másik véleményét.

Öncélúság vagy közösségi gondolkodás?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.